Interjú Kopcsándi Gyuláné grafológussal

Mióta foglalkozol grafológiával?

A 90-es évek elején találkoztam a Vas Népében egy hirdetéssel. Addig azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák a grafológiát. Felhívtam az Írástudományi intézetet, és mire a beszélgetés végére értünk, úgy éreztem, hogy ott a helyem. 

Miért érdekel ez a tudományterület?

A grafológia az emberrel foglalkozik. Hogyan érzi magát a bőrében, mi motiválja, hogyan lehet vele kommunikálni, milyen vezető, hogyan bánik a többi emberrel, és még lehetne sorolni. Mindig is érdekelt, hogy mi az, amivel túl lehet lépni egy-egy problémán. Mindig érdekelt, hogy az emberek miért úgy viselkednek ahogy, mi mozgatja őket, miért úgy oldják meg a problémáikat ahogy. Az írásunk pedig megmutatja. Ott van feketén fehéren a válasz.



Milyen grafológiai elemzést különböztethetünk meg?

Az elemzés több célból is készülhet. Készülhet azért, hogy az írást adó személy jobban megismerje önmagát, készülhet azért, mert a munkáltató adott képességekkel rendelkező munkatársat, munkatársakat keres. Készülhet azért, mert valaki munkahelyet akar váltani, vagy az adott munkahelyen meglévő problémát akarja megoldani. A grafológia egyik ága az igazságügyi grafológia, ezzel a részével én nem foglalkozom.

Mire ad választ a grafológia?

Az írás megmutatja, hogy az írást adó személlyel hogyan lehet kommunikálni, milyen vezetői képességekkel rendelkezik, hogyan tud beilleszkedni egy adott közösségbe. Válaszol arra a kérdésre, hogy mi motiválja az adott személyt, az írásbeli vagy a szóbeli kommunikációja az erősebb, tudja-e fogadni a segítséget, és még sorolhatnánk a végtelenségig. Nem tudok válaszolni olyan kérdésekre, amit a jósnőknek szoktak feltenni, meddig élek, mi lesz, hogyan alakul az életem 1-5-10 stb. év múlva.

Mit vizsgálsz egy-egy írás elemzés során?



Sokan vannak, akik szabadkoznak, hogy jaj, csúnya az írásom. A grafológus számára nincs szép vagy csúnya írás. A grafológus számára írás van. Az írás mindig az ember lelkéről és fizikai állapotáról beszél. Amikor az írást vizsgálom akkor nézem az írás rendezettségét, a betűk alakját, hol vannak szakadások, deformitások. Sok mindenről árulkodnak az un. helyesírási hibák. Az emberek általában szabadkoznak, szégyenkeznek a helyesírási hibák miatt, a grafológusnak viszont jelek, ami sok mindent elárul. Az aláírást. Megegyezik-e a szövegírással, vagy eltér attól? Ha eltér milyen formában, mértékben. A sorok alakulását, és még lehet sorolni. Cirka 200 jel van, amit vizsgálni kell.

Mennyi ideig tart egy elemzés?

Két féle elemzést készítek. Az egyik szóbeli elemzés, amelynek az ideje kb. 1 óra. A másik, amikor írásban adom meg a válaszokat. Ennek az elkészítése kb.10-15 óra.



Milyen helyzetekben használhatjuk a grafológia ismérveit?

A legismertebb talán az igazságügyi grafológia. Ezzel a részével nem foglalkozom, sosem vonzott. Másik területe az iskolai grafológia, ahol a tanulási problémás gyerekeknek lehet választ adni arra, hogyan tud javítani a teljesítményén. Nem mindegy, hogy ki hogyan tanul. Vannak, akik hallás után tudnak tanulni, nekik hangosan kell felolvasni és felmondani a tananyagot. Van, aki látás útján tud jól tanulni, nekik érdemes valamilyen vizuális formát kitalálni, pl. a kötelező olvasmány film változata. Nem mindegy, hogy kinek melyik kommunikációja az erősebb. Vannak, akik inkább szóban tudnak jól felelni, és vannak akik inkább írásban. Az, aki írásban tud jól kommunikálni, lehet, hogy felelés közben csak makog. A munkahelyi grafológia segít kiválasztani a megfelelő vezetőt, összeállítani egy TIM-et, meg lehet tervezni egy tárgyalás menetét. Volt olyan, aki azért nyert meg egy üzleti tárgyalást, mert ismerte a grafológiát, és tudta, hogyan kell viselkednie az adott személlyel. A család grafológia a házastársak közti problémák megoldásában tud segíteni, vagy a szülő-gyerek kapcsolat javításában.

Mennyi gyakorlat kell ahhoz, hogy valaki tapasztaltnak mondhassa magát?

Az attól függ, hogy mennyi írással foglalkozik. Voltak hallgatóim,akik elmondták, hogy mennyire szeretnének akkora és olyan tudással rendelkezni, amivel én rendelkezem. Amikor elmeséltem nekik, hogy hány átbőgött éjszaka van mögötte, mert nem tudtam megszólaltatni egy írást, hányszor kellett újból a kezembe venni ugyan azt az írást, hogy választ tudjak adni a feltett kérdésekre, akkor visszahőköltek, hogy ők ezt nem vállalnák. Kezdetben ismerősök írását vizsgáltam, akiktől nyugodtan megkérdezhettem, hogy tényleg úgy van-e ahogy látom. Ahhoz, hogy a grafológus tapasztalatot szerezzen sok-sok írást kell látnia, és elemeznie.

Meg lehet-e hamisítani egy írást, vagyis félre tud-e vezetni egy grafológust a szöveg író?

Nagyon sok olyan apró jel van, amire az emberek általában nem figyelnek. Ilyen pl. az ékezet. Egy rövid látó nem tudja magasra tenni az ékezeteket, míg egy távol látó nem tudja ráültetni a betűre, és még sorolhatnám.

Milyen gyakran kérik munkaadók a segítségedet?

Dolgoztam már munkaadóknak, munkatársak kiválasztásához adtam segítséget. Engem általában életvezetési, önismereti, személyes kérdésekkel szoktak megkeresni. A munkaadóknak általában meg van a saját grafológusuk. Amikor kézzel írt önéletrajzot kérnek a jelentkezőktől, ott a háttérben mindig van grafológus.

Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kíván a továbbiakban is a Szakmai Elit csapata!