Élménybeszámoló – Izland, a tűz és jég országa

Izland régóta szerepelt a bakancslistánkon, de arra azért nem számítottunk, hogy ennyire magasra teszi majd a lécet. Egyetlen hét alatt láttunk gejzíreket, gleccsereket, fekete homokos tengerpartokat, vulkáni krátert, jéglagúnát, megszámlálhatatlan vízesést, fókákat és még lundákat is. Közben pedig körülbelül 1700 kilométert autóztunk, és újra meg újra azt tapasztaltuk, hogy Izlandon sokszor már maga az út is legalább akkora élmény, mint az úti cél.

 
2026 júliusában nyolc napot töltöttünk a szigeten. Reykjavíkból indultunk, majd a Golden Circle után dél felé vettük az irányt, Vík környékén folytattuk az utat, és egészen a Jökulsárlón gleccserlagúnáig jutottunk. Innen indultunk vissza Reykjavík felé. Már az elején tudtuk, hogy egy hétbe nem férhet bele egész Izland, ezért inkább a déli és délnyugati részre koncentráltunk – így is minden napra jutott valami, amiről azt gondoltuk: ennél szebbet már biztosan nem látunk. Izland pedig rendszeresen ránk cáfolt.

1. nap – Megérkezés Reykjavíkba

Az első napunk lényegében az utazással telt. A Budapest-Rejkjavik repülőút 4,5-5 óra hosszú, mi egy délutáni járattal indultunk, tehát az esti órákban értünk a rejkjaviki reptérre. A repülőút után átvettük a bérelt autónkat, majd elindultunk a szállásunk felé. Mivel ekkorra már egy hosszú nap volt mögöttünk, komolyabb programot nem is terveztünk.
Miután elfoglaltuk a szállást, azért még nem bírtunk teljesen nyugton maradni: lesétáltunk az óceánpartra, hogy legalább egy kicsit körülnézzünk. Ez volt az első igazi találkozásunk Izlanddal – a hűvös levegővel, az óceánnal és azzal a jellegzetes, kopár tájjal, ami a következő napokban annyiszor lenyűgözött minket.
 
Hosszabb felfedezésbe azonban már nem kezdtünk. Visszamentünk a szállásra pihenni, hiszen másnaptól indult csak igazán az izlandi kaland.

2. nap – Snæfellsnes-félsziget

A második napon már korán elkezdődött az igazi izlandi kaland: hajnali ötkor felébredtem, és szemmaszkban sem sikerült tovább aludnom. Aki Izlandra készül nyáron, mindenképp vigyen ilyesmit, mert a nap maximum 2-3 órára megy le, tehát a világosban alvást meg kell szokni. Első úti célunk a Vatnshellir lávabarlang volt, ahol vezetett túrán ereszkedtünk le a föld alá. A körülbelül egyórás program során egy egészen más oldaláról ismerhettük meg Izland vulkanikus világát: itt nem egy kráter pereméről néztük a vulkáni tájat, hanem egy több ezer éves lávafolyás által kialakított barlangrendszerben sétáltunk.
  A Lóndrangar View Point eredetileg nem szerepelt az útitervünkben, de annyira közel volt, hogy kár lett volna kihagyni. Az óceánpart fölé magasodó különleges bazaltsziklákhoz természetesen izlandi legenda is kapcsolódik: a történetek szerint megkövült trollokat látunk. Izlandon egyébként sem nehéz elhinni az ilyen meséket – a táj néha tényleg úgy néz ki, mintha óriások és trollok alakították volna. Innen Arnarstapi felé indultunk, ahol az óceánparti sziklákat és az ott fészkelő madárkolóniákat szerettük volna megnézni. Arra viszont nem számítottunk, hogy a madarakkal ennyire közeli kapcsolatba kerülünk.
 
Már a mosdó felé menet megtámadott egy különösen elszánt példány, én pedig egy pillanatig azt hittem, még a sapkámat is sikerült lelopnia a fejemről. Mint később kiderült, a sapkát valójában Ádám kapta le rólam, miközben megpróbálta elhessegetni a madarat. Az izlandi madárvilággal való első találkozásunk tehát a vártnál valamivel intenzívebbre sikerült. A támadást túlélve azért folytattuk az óceánparti sétát, és megnéztük Gatkletturt, a különleges formájú sziklakaput, valamint a meredek sziklafalakon fészkelő madarakat is – utóbbiakat innentől inkább tisztes távolságból.
 
Reykjavík felé visszaindulva ismét bebizonyosodott, hogy Izlandon érdemes néha eltérni az előre összeállított programtól. Útközben megláttuk a Rauðfeldsgjá-szurdokot, ezért megálltunk, hogy közelebbről is megnézzük. A keskeny sziklahasadék belsejében egy vízesés bújik meg, így ez a teljesen spontán kitérő végül a nap egyik kellemes meglepetése lett.
Következő megállónk Ytri Tunga volt. A partszakasz arról ismert, hogy gyakran lehet itt fókákat látni, nekünk pedig szerencsénk volt: valóban ott pihentek a part menti sziklákon. Az aznapi madártámadás után külön értékeltük, hogy a fókák sokkal békésebben viszonyultak hozzánk – és kétségtelenül nagyon cukik voltak.
  A hosszú nap végére még egy kis „kultúrát” is beiktattunk, és Reykjavíkba visszaérve ellátogattunk a Perlanba, ahol Izland természeti jelenségeit látványos, interaktív kiállításokon mutatják be. Az egyik legérdekesebb program a 360 fokos vetítés volt, amelynek segítségével egy vulkán belsejébe „utazhattunk”, de egy mesterségesen kialakított jégbarlangot is bejárhattunk. Utóbbi különösen érdekes előzetese volt annak, hogy a következő napokban már valódi gleccsereket is látunk majd.

A napot a Perlan körpanorámás teraszán zártuk, ahonnan Reykjavíkra és a környező tájra is remek kilátás nyílik.
 
3. nap – Golden Circle: gejzírek, Gullfoss és Þingvellir

A harmadik napon Izland egyik legismertebb útvonalát, a Golden Circle-t jártuk be. Elsőként a Geysir geotermikus területhez mentünk. Másfél óra autózás, záptojásszag és életre szóló élmény – nagyjából így lehetne röviden összefoglalni. A híres Geysir ma már ritkán aktív, mellette azonban ott van a Strokkur, amely néhány percenként kitör. A geotermikus területek végül az egész izlandi utazás személyes kedvencei lettek. A gőzölgő talaj, a bugyborékoló források és az egész táj annyira szokatlan, hogy tényleg olyan érzésünk volt, mintha egy másik bolygón járnánk.
 
Innen mindössze néhány perc autózás után érkeztünk meg a Gullfosshoz. Izlandon ezen a ponton már láttunk vízesést, és később még rengeteget fogunk, de a Gullfoss mérete és ereje így is lenyűgöző volt.
 
4. nap – Reykjanes-félsziget és Reykjadalur

A negyedik nap ismét korán indult: hat óra körül keltünk, összepakoltunk, megreggeliztünk, feltankoltuk az autót, majd elbúcsúztunk Reykjavíktól. Dél felé vettük az irányt, hogy bejárjuk a Reykjanes-félszigetet, mielőtt továbbindulunk következő szállásunk felé.
 
Első megállónk Garður volt, ahol rögtön egy világítótoronnyal kezdtük a napot. A környéken egy régi halászhajót is be lehet járni, mi pedig természetesen az óceánpartra is lesétáltunk. Sőt, ezúttal nem elégedtünk meg a nézelődéssel: még a vízbe is bemerészkedtünk. Az Atlanti-óceán Izlandon finoman szólva sem strandhőmérsékletű.
  Innen Sandgerði és Hafnir érintésével haladtunk tovább a félsziget partvidékén. Az apró települések, az óceán és a kopár vulkanikus táj egészen más hangulatot adott ennek a napnak, mint az addigi programjaink.

Következő megállónk a Bridge Between Continents, vagyis a két kontinens közötti híd volt. Izland az észak-amerikai és az eurázsiai kőzetlemez határán fekszik, a híd pedig jelképesen ezt a két lemezt köti össze. Így technikailag ezen a napon Amerikában is jártam – na jó, legalábbis az észak-amerikai kőzetlemezen. A híd alatt át is lehet sétálni egyik „kontinensről” a másikra, így ez egy rövid, de érdekes megálló volt.
 
Ezután Reykjanesviti felé vettük az irányt. Izland legrégebbi világítótornya már önmagában megér egy kitérőt, nekünk pedig a hozzá kapcsolódó kis kiállítás is nagyon tetszett. A környék ráadásul több látványosságot is tartogat, így innen gyalog indultunk tovább a közeli Valahnúkamöl sziklaparthoz. A fekete vulkáni sziklák és az óceán találkozása itt különösen látványos, az erős hullámzás pedig még drámaibbá teszi a tájat.
 
Egy rövid autózás után már teljesen más világban találtuk magunkat: következett a Gunnuhver geotermikus terület. A gőzölgő felszín és a forró geotermikus mező újabb emlékeztető volt arra, hogy Izlandon a föld alatt folyamatosan történik valami.

Utunk ezután Grindavík környékén, a lávamezőkön keresztül vezetett. A tájon ma is felismerhetők a lávafolyások nyomai, a Reykjanes-félsziget pedig napjainkban is vulkanikusan aktív terület. A következő megálló, Krýsuvík geotermikus területe számomra a nap egyik leglátványosabb helyszíne lett. Bugyogó iszapmedencék, gőzölgő talaj és sárgás, vöröses, barnás ásványi lerakódások váltják egymást.
  Ennyi program után akár be is fejezhettük volna a napot, de nekünk még hátravolt Reykjadalur, ahol még várt ránk egy körülbelül 7 kilométeres túra. Már maga az út is gyönyörű: hegyek, zöld völgyek, gőzölgő talaj és geotermikus források között vezet az ösvény. A túra igazi jutalma azonban a völgyben folyó meleg vizű geotermikus patak, amelyben fürdeni is lehet.
Mi természetesen fürdőruhával készültünk, de aznap olyan rettenetesen fújt a szél, hogy én végül csak a láblógatásig jutottam. A túra után már csak vissza kellett gyalogolnunk az autóhoz, majd elindultunk a szállásunk felé.

5. nap – Dél-Izland csodái: vízesések, gleccser és végre puffinok

Az ötödik napon továbbindultunk dél felé, és ha valaminek nevet kellett volna adni erre a napra, egyértelműen a vízesések napja lett volna. Első megállónk az Urriðafoss volt. Ez talán kevésbé ismert, mint Dél-Izland híres vízesései, nekünk viszont éppen ezért tetszett: remek első állomása volt a napnak, mielőtt továbbindultunk a jóval népszerűbb helyszínek felé.
 
Innen a Seljalandsfoss vízeséshez mentünk, amelynek egyik különlegessége, hogy egy ösvényen a lezúduló víz mögé is be lehet sétálni. Természetesen mi sem hagytuk ki. Ezen a napon különösen jó szolgálatot tett az esőponcsó és az esőnadrág, bár teljesen szárazon így sem igazán lehet megúszni a kalandot. Ráadásul nemcsak a vízesés esett, hanem az eső is. Ezen a ponton azonban úgy voltunk vele, hogy ennél vizesebbek már úgysem leszünk, ezért továbbmentünk a közeli Gljúfrabúi vízeséshez. Ehhez egy sziklahasadékba kell besétálni a patak vizén keresztül, a végén pedig a sziklafalak közé rejtőzött vízesés vár. Nem éppen száraz program, de mindenképpen megéri bemenni.
  A következő állomásunk a Skógafoss volt, Dél-Izland egyik legismertebb vízesése. A körülbelül 60 méter magasból lezúduló hatalmas víztömeg már messziről látványos, közelről pedig még inkább érzékelhető az ereje.
 
Átgurultunk a Sólheimajökull gleccserhez, ahol egy rövid pihenő után indultunk el a kilátópont felé. Addigra már több egészen különleges izlandi tájat láttunk, de egy gleccser mellett állni teljesen más élmény. A Sólheimajökull egyszerűen monumentális – nehéz fényképen visszaadni a méreteit és azt az érzést, amikor az ember először meglátja maga előtt a hatalmas jégtömeget. 
  Közben az időjárás egyre zordabbra fordult, de az aznapi programunkból még hiányzott valami nagyon fontos: a puffin. Vagyis magyarul a lunda. Ezért felautóztunk a Dyrhólaey-félszigetre, amely nemcsak a világítótoronyról és a fantasztikus óceáni kilátásról ismert, hanem nyáron lundákat is lehet itt látni. Sokkal kisebbek voltak, mint amilyennek a fényképek alapján elképzeltem őket, és tényleg elképesztően cukik.
Dyrhólaey után Víkbe autóztunk, ahol megálltunk az ikonikus óriáspalacsintázónál, majd elfoglaltuk a szállásunkat, de sokáig természetesen nem maradtunk.
 
Még aznap este kimentünk a közeli Reynisfjara fekete homokos tengerpartra. Ez Dél-Izland egyik legismertebb helyszíne, ahol a fekete vulkáni homok, a bazaltoszlopok és az Atlanti-óceán hatalmas hullámai egészen különleges látványt nyújtanak.

A nap végén visszatértünk Víkbe, megnéztük a település fölött álló jellegzetes templomot és az onnan nyíló kilátást, majd bevásároltunk a következő napra.
 
6. nap – A gleccserek napja

A hatodik napra az időjárás úgy döntött, megmutatja, milyen az igazi izlandi eső: gyakorlatilag egész nap szakadt. De addigra már megtanultuk, hogy Izlandon az időjárás miatt nem érdemes otthon maradni. Felvettük az esőruhát, és elindultunk kelet felé, mert ezen a napon a gleccsereké volt a főszerep.

Utunk először az Eldhraun lávamezőn vezetett keresztül. Ez Izland egyik hatalmas, mohával borított lávavidéke. Első megállónk a Svínafellsjökull gleccser volt. Az előző napon már láttuk a Sólheimajökullt, de ezúttal még közelebb kerültünk a jéghez. Nemcsak megcsodáltuk, én még meg is érintettem a gleccsert, a bátrabban pedig fel is mászhatnak rá.
 
Innen a Fjallsárlón jéglagúnához mentünk tovább. A gleccser előtti tóban már úszó jégdarabokat láttunk, a háttérben pedig maga a gleccser magasodott. Az esős, borús idő ezen a helyen valahogy nem is zavart annyira – inkább még különlegesebb hangulatot adott az egész tájnak.
 
A nap fénypontja azonban egyértelműen a Jökulsárlón jéglagúna volt. Már önmagában az elképesztő látvány, ahogy a különböző méretű jégdarabok úsznak a vízen, megérte volna az utat, de kaptunk hozzá még valamit: fókákat. A lagúnában úszkáltak a jégtáblák között, úgyhogy a korábbi Ytri Tunga-i fókales után itt újabb adag jutott belőlük.

Jökulsárlónnál tartottunk egy jól megérdemelt ebédszünetet is, majd átsétáltunk a közeli Diamond Beachre. A jéglagúnából az óceán felé sodródó jégdarabok egy részét a hullámok visszaviszik a fekete homokos partra, így kisebb-nagyobb jégtömbök hevernek mindenfelé. A fekete homok és a jég együtt egészen szürreális látványt nyújt.
  Vík felé visszaindulva az eső sem tartott vissza minket attól, hogy még két vízesésnél megálljunk. Először a Fossálar, majd a Stórjárfoss következett. Sajnos az idő rettenetesen zordra fordult, így vissza kellett térnünk a szállásra.

7. nap – Kerið és Reykjavík

A hetedik napra eredetileg a Glymur-szurdokot és egy körülbelül 7 kilométeres túrát terveztünk. Izlandon azonban addigra már többször bebizonyosodott, hogy az útiterv inkább csak egy kiindulópont, ezért menet közben ezt a napot is sikerült teljesen átszerveznünk.
Mivel előző alkalommal Dyrhólaeynél esőben és viharos szélben néztük a lundákat, úgy döntöttünk, visszafelé még egyszer felmegyünk a Dyrhólaey kilátóponthoz. Ezúttal az időjárás is kegyesebb volt hozzánk, így nyugodtabban lehetett nézelődni és persze puffinokat keresni.

Innen Reykjavík felé indultunk tovább, de Izlandon továbbra sem ment túl jól az, hogy egyszerűen eljussunk A pontból B pontba. Útba esett ugyanis a Kvernufoss vízesés, amit természetesen nem hagyhattunk ki. Ráadásul ennél a vízesésnél is be lehet sétálni a lezúduló víz mögé. Seljalandsfoss után már volt némi tapasztalatunk az ilyen programokban, de ettől még ugyanolyan látványos élmény volt.
  És ha már ott jártunk, következett a közeli Skógar Múzeum is. Itt az izlandi életmód, a régi használati tárgyak és épületek segítségével lehet közelebbről megismerni, hogyan éltek korábban a szigeten.
Ádám közben talált a közelben egy DC-3-as repülőgéproncsot, így ezen a ponton hivatalosan is elengedtük az eredetileg tervezett Glymur-túrát.
 
Helyette elindultunk a Kerið-kráterhez, ami utólag nagyon jó döntésnek bizonyult. A vulkáni kráter vöröses-barnás falai, a körülötte lévő zöld növényzet és a mélyén fekvő kék krátertó együtt elképesztően látványosak. A peremen körbe lehet sétálni, illetve a tóhoz is le lehet menni, de már fentről is fantasztikus a látvány.
 
Innen már tényleg Reykjavík felé vettük az irányt, hiszen a fővárosból az első napon gyakorlatilag semmit nem láttunk. Most bepótoltuk: sétáltunk az óceánparton és a belvárosban, majd a Hallgrímskirkja környékén kerestünk egy helyet, ahol végre le is ülhettünk enni. A nap végére pedig hagytunk egy olyan múzeumot, amely valószínűleg Izland egyik legszokatlanabb látnivalója: az Icelandic Phallological Museumot, vagyis hétköznapibb nevén a Péniszmúzeumot. Ezt a meglehetősen szürreális élményt követően visszatértünk a szállásra.

8. nap – Utolsó nap Izlandon: geotermikus fürdő és búcsú az óceántól

Elérkezett az utolsó napunk Izlandon, de a repülő indulásáig még volt időnk egy utolsó programra. Az eredeti terv továbbra is a Glymur-szurdok meghódítása lett volna, amit előző nap már egyszer elhalasztottunk. Reggel azonban megnéztük az időjárás-előrejelzést, ami arra a környékre esőt ígért, így végül úgy döntöttünk, nem egy hosszabb túrával zárjuk az utazást.
Helyette kinéztünk magunknak egy vulkántúrát. Legalábbis ez volt a terv egészen addig, amíg a navigáció egy teljesen más helyre nem vitt bennünket, ráadásul egy lezárt területhez. Ha már ott voltunk, elkezdtük megnézni, mit találhatnánk a környéken, és így bukkantunk rá Hveradalír geotermikus területére.
 
Utólag egyáltalán nem bántuk, ugyanis a geotermikus terület mellett egy szabadtéri, ingyenesen használható iszapfürdőt is találtunk.
 
Fürdés után visszaindultunk Reykjavíkba, ahol megebédeltünk, majd még egy utolsó programot beiktattunk: ellátogattunk az Aurora Reykjavík – The Northern Lights Centerbe.
 
Nyáron természetesen nem sok esélyünk volt arra, hogy valódi északi fényt lássunk, hiszen ilyenkor Izlandon szinte egész éjszaka világos van. A központban azonban filmvetítésekkel és VR-szemüveggel mutatják be az aurora borealist. Ezután már tényleg a repülőtér felé kellett vennünk az irányt, de út közben egyszer lementünk az óceánpartra.

Összegzés

Nyolc nap alatt közel 1700 kilométert tettünk meg Izlandon, miközben vízeséseket, gleccsereket, lávamezőket, geotermikus területeket és fekete homokos partokat fedeztünk fel – na és persze fókákat és puffinokat is láttunk. Az időjárás többször átírta a terveinket, néhány hely ki is maradt, cserébe sok váratlan élménnyel gazdagodtunk. Ha három kedvencet kellene választanom, nálam a geotermikus területek, a Kerið-kráter és a puffinok vinnék a dobogót.

Izlandból nyolc nap alatt is csak egy kis szeletet láttunk, így egy dolog biztos: ide még vissza kell jönnünk.