VARGA JENŐ pedagógus, sportfeltaláló, Szakmai Elit Alelnök, Szakmai Elit Sport Márkanagykövetség Elnöke, zsűritag

VARGA JENŐ pedagógus, sportfeltaláló, Szakmai Elit Alelnök, Szakmai Elit Sport Márkanagykövetség Elnöke, zsűritag
 

Közösségi médiában / online portfólió: 
  • Facebookon is elérhető, ahol szintén látni lehet friss munkákat, eseményeket. Facebook

Szakmai életút bemutatása:

Munkásságának 4 fő pillére van: egy pedagógusi, testnevelői, egy edzői, egy sportszervezői, sportvezetői, valamint a műsorvezetői, ami meghatározó volt eddigi életében. Ezek mentén alakította pályafutását és próbált értéket teremteni. Küldetése az, hogy minél szélesebb körben terjesszen mindazon lehetőségeket, amelyeket a sport tud nyújtani az ember életében.



8 évig a celldömölki szakképző iskola, majd végig a Puskás SZKI tanára. A 41 éves tanári pályafutása során minden szakképző osztályában sikerült kinevelni legalább 1 jeles, vagy kitűnő tanulót, 2005-ben végzett szakközépiskolai osztályából 11 tanuló egyetemi felvételére és 2011-ben végzett gépi forgácsoló 22 fős osztálya eredménye: 19 kitűnő és 3 jó rendű tanuló.
 

IV. Diák- és Szabadidősport Nap emléképe

12 éven át a Berzsenyi Dániel Főiskola óraadó tanára, ez idő alatt 3 könyv megírásában vállalt fontos szerepet. Jó szívvel gondol a rövidpályás gyorskorcsolyázóira, illetve az öt generációs gyorsasági görkorcsolya csapatának tagjaira, országban több mint 300 korosztályos Magyar bajnokra, a 1995-2005-ig az Ausztriai (Baden) és a Szlovén (Lendva-Dobronak) csapataira ahol 50-50 országos bajnok edzője volt illetve a számtalan extrém street görkorcsolyázónak.
 

A gyorsasági görkorcsolya sportág magyarországi meghonosítója volt edzőtársával, Mesterházy Imrével. 38 éve a téli diák-és szabadidős programok elindítója és lebonyolítója, 17 éve a nyári vizes programok atyja.

A Triász, a slide cross és párbaj, 100 méteres slide verseny, jég roller, tandem és az iker fakutya találmányai a legértékesebbek.
 

 

A Vargaréna Skate Park megépítésének ötletét az 1996-ban a budapesti Görzenálban megrendezésre került gyorsasági görkorcsolya verseny adta, illetve az, hogy Szombathelyen egyre több extrém sportot szerető street görkoris kezdett el komolyan korcsolyázni. 1997-ben a legelső kiugró (rámpa) megépítését követően Szallár Csaba testnevelő kollégája segítségével különböző csúszásra alkalmas csöveket készítettek el, majd Németh István volt igazgató segítségével folyamatosan bővítették a Vargarénát.

Óriási megtiszteltetés volt, hogy 2002-ben a Vargaréna skate parkba látogatott az USA világbajnok gördeszka csapata!

Pedagógiai és sportvezetői elismerései időrendben

1985. Miniszteri dicséret
1990. Miniszteri dicséret
1992. Vas Megye Korcsolyasportjáért Plakett
2000. Kiemelkedő Pedagógus Munkáért III. Fokozat
2005. Pünkösthy Csaba Díj
2006. Szombathely Görkorcsolya Sportjáért (Emlékszobor)
2007. Vas Megye Sportjáért Díj
2011. Magyarország Első Jéglovagja kitüntetés
2011. Az Év Pedagógusa Díj
2012. Szombathely Jégsportjáért- Díj
2012. Berzsenyi-Emlékérem (Nyme-Savaria Egyetemi Központ Kitüntetése)
2012. Az Év Műsorvezetője Díj
2013. Az Év Férfija Díj
2013. Magyarország Görkorcsolya Sportjáért Emlékplakett kitüntetés
2013. Magyarország Diáksportjáért Emlékérem Mdsz kitüntetése
2013. Év Szakembere Díj Arany Csillag Fokozat
2014. Kiemelkedő Pedagógus Munkáért I. Fokozat
2015. Szlovén Görkorcsolyázó Szövetség Elismerő Oklevele
2016. Kiváló Testnevelő-Díj (Vas Megye)
2018. Ifjúságért- Díj (Szent Márton Napi Gála)
2019. Pedagógus Szolgálati Emlékérem
2020. Vas Megye Szolgálatáért (Sport Tagozata)
2020. Mester- M Oklevél
2022. 35 Éve Vas Megye Jégsportjáért Plakett
2023. 30 Éve Vas Vármegye Görkorcsolyasportjáért Kupa
2023. Vas Vármegye Diáksportjáért- Díj
2024. Szakmai Elit Kiválósági- Díj
2024. Vas Vármegye Szabadidő Sportjáért- Díj
2025. Szombathely Sportjáért Életmű- Díj (Szent Márton Napi Gála)

Társadalmi szerepvállalás:

Varga Jenő, a Szombathelyi Városi Diáksport Bizottság elnöke, Vas Megyei Sportági Szakszövetség titkára, Vas Megyei Szabadidősport Szövetség és a Vas Megyei Korcsolya és Extrémsport Szövetség elnöke, Szabadidősport Egyesület Elnöke, az Erős Ember és Erősport Liga Tiszteletbeli alelnöke, Szakmai Elit Alelnök, Szakmai Elit Sport Márkanagykövetség Elnöke.

Szakmai Elit közösségi munka:

Varga Jenő több mint négy évtizedes pedagógusi, edzői és sportvezetői munkásságával bizonyította elkötelezettségét a tehetséggondozás és a sport értékeinek közvetítése iránt. A gyorsasági görkorcsolya hazai meghonosítójaként, több száz országos bajnok nevelőjeként és innovatív sportprogramok megalkotójaként országos szinten teremtett maradandó értéket. Elismerések hosszú sora igazolja szakmai hitelességét és példamutató eredményeit.
 

Műsorvezetői és közösségépítő tevékenységével széles körben tudja megszólítani a fiatalokat és a sport iránt érdeklődőket. Szakmai tudása, tapasztalata és emberi hozzáállása alapján méltó tagja a „Szakmai Elit Zsűrinek”.