Élménybeszámoló – Ausztria, Salzkammerguti tóvidék, Salzburg

Élménybeszámoló – Ausztria, Salzkammerguti tóvidék, Salzburg

Salzkammergut Ausztria egyik történelmi tájegysége az Osztrák-Alpok északi peremén, döntően Felső-Ausztria tartomány délnyugati részén. A Salzkammergut déli része 1997 óta a Világörökség része, amin nem is kell csodálkozni. Számtalan szebbnél szebb tó, vízesés, szurdok, gyönyörű kisebb és nagyobb város, rengeteg kastély, vár és múzeum több évszázados múlttal.


Aki már menet közben is szeretné kipróbálni az állóképességét gyönyörű vízesések melletti túrával, az térjen be Máriazelltől nem messze Palfauba, a Wasserlochklamm-szurdokba. A szurdokvölgy hossza 900 m, melyen 325 m szintkülönbséget kell leküzdeni, de ebben nagy segítséget adnak a lépcsők. Stabil túracipő ajánlott. Összesen 5 nagy vízesés van a sok kisebb csobogó és zúgó mellett. A sort a 39 méteres Fátyol-vízesés zárja. Kb. 3-4 óra az oda-vissza egyáltalán nem könnyű túra.

Az első szállásunk Weyregg am Attersee-ben volt, remek kilátással a csodásan kéklő tóra.


Bad Ischl, a gyógyfürdőjéről is ismert üdülőváros Ferenc József kedvelt tartózkodási helye volt, főleg nyáron, ezért "Császárvárosként" is emlegetik. A Seeauerhausban (mai városi múzeumban) jegyezte el Wittelsbach Erzsébetet 1853-ban. Az udvarral számos híresség és művész is érkezett a mezővárosba, mint Anton Bruckner, Johann Strauss, Johannes Brahms és Lehár Ferenc zeneszerzők. Érdemes először dottóval körbeutazni a kicsi belvárost, így azonnal látható, hogy mit hol kell keresni gyalogosan. Számos hasznos információ hangzik el menet közben. A Trinkhalle-ban található a Tourinform iroda, s innen indul a dottó is. A romantikusabbak lovas kocsikkal is bejárhatják az utcákat és tereket. Végtelenül bájos, virágokkal teli hatalmas parkokban, műemlékekben, ugyanakkor a legmodernebb üzletekkel teli sétálóutcákban gazdag kis városka 14 ezer fővel. Nagyon tetszett, mindenkinek ajánljuk, hogy keresse fel, ha azon a környéken jár. 2-3 órán belül meg lehet tekinteni minden fontosabb látványosságot: Kaiser Villa, az eredeti ischlert kínáló Zauner cukrászdát, a Konferencia Központot és a Lehár-villát.



Salzburg Bécs, Graz és Linz után a negyedik legnépesebb osztrák város. A várost gyakran Mozartstadtnak is nevezik, hiszen itt született, és rövid életének több mint a felét itt is töltötte Wolfgang Amadeus Mozart. Salzburg tekinthető a mai Ausztria legrégibb városának. Mindenekelőtt a legkorábban benépesült Óvárosa és a Hellbrunni kastély rendelkezik különösen nagy múltra visszatekintő kulturális hagyományokkal. Itt található többek között:

·        Ausztria legrégibb alagútja (Sigmundstor)

·        Közép-Európa legnagyobb épen maradt középkori katonai építménye (Festung Hohensalzburg) – Ezt semmiképpen nem szabad kihagyni , már csak a fantasztikus panoráma miatt sem, de remek kiállítások vannak a várban magyar nyelvű audioguide-dal.

·        A világ legrégebbi fennmaradt kötélvasútja (Reisszug).


Aki hozzánk hasonlóan, több múzeumba, várba szeretne ellátogatni, annak érdemes Salzburg kártyát rendelnie még itthon, amivel mindezek ingyenessé válnak, illetve a sétahajózást és a tömegközlekedést is ingyenessé teszi. Arról nem is beszélve, hogy VIP-jegyként működve sehol sem kellett sorban állnunk belépőjegyért. Létezik 1, 3 és 7 napos változata. Az első használattól kezdve „ketyeg az óra”. Zseniálisan oldják meg azt is, hogy a belvárost ne árasszák el a bolyongó, parkolóhelyet kereső turista autók. Van néhány hatalmas P+R parkoló a város szélén, ahonnan menetrendszerű busz szállítja be ingyen az óvárosba az érdeklődőket. Gyalogosan majdnem minden fontosabb látnivaló itt is bejárható 5-6 óra alatt: a hegyen található Salzburg erődítmény, a Getreidegasse Mozart szülőházával, Mozart lakóháza, a Mirabell-kastély és kert. A sétahajózást nem szabad kihagyni. A hellbrunni kastélyt és vizi játékokat másnap délelőttre tettük át, mert az a városközponttól jóval távolabb volt, s oda már autóval mentünk a weyreggi szállásunkról. Nagyon közel van Salzburghoz Berchtesgaden is, ahol Hitler híres Sasfészke található. Nekünk sajnos nem sikerült megtekintenünk, mert ezen a nyáron éppen felújítják.




Az ötödik napon tovább indultunk a következő szállásunkra a Hallstatti-tóhoz. Aznap Dachstein csúcsára mentünk fel, ahonnan a legszebb a kilátás a tóra az 5 fingers kilátóról. A Dachstein Stájerország legmagasabb hegycsúcsa, a jellegzetes, csipkés mészkő hegylánc egész Ausztria egyik legnépszerűbb úti célja, köszönhetően a kabinos felvonóval megközelíthető kilátónak, amely számos élménnyel várja a látogatókat. A salzkammerguti tóvidék és Stájerország között található közel 3000 méter magas Dachstein északi oldalán, a gleccseren, kiépített útvonalon tehetünk könnyű sétát az örök hó birodalmában. A SkyWalk kilátó mellett a Jégpalota és a pár éve épített, több száz méteres mélység felett átívelő, idegborzoló függőhíd jelent kihagyhatatlan látnivalót és párját ritkító élményt. Túracipő vagy kényelmes sportcipő mindenképpen ajánlott. Legalább egy pulóver nyáron sem árt, hiszen ott fenn már hó és jég is van, még 35 fokban is. A túralehetőségek és látványosságok szerint kell megválasztani a felvonó jegyet a kasszánál.

A második szállásunk a Dachstein csúcsa alatt megbúvó Obertraunban volt, ami Hallstattal szemben található. Sokkal nyugodtabb, kedvezőbb szállásokkal. Innen Hallstatt sétahajóval és kisebb fahajókkal is megközelíthető, úgyis a víz felől a legszebb a rálátás.

Hallstattot legalább egyszer az életben látni kell. Bűbájos kis városka, gyönyörű környezetben nagyon kis helyen alig 800 fővel. Igen híres a vaskori prekelta hallstatti kultúráról, amely már akkor kiaknázta a közeli hegyen található sóbányát. A festői fekvésű kisváros része a Világörökséghez tartozó Hallstatt–dachsteini kultúrtájnak. Felvonóval lehet és érdemes is felmenni a kilátóteraszra, illetve a sóbányába. A város kedves, szép utcáin és terein muszáj barangolni, és érdemes megkeresni a 610 koponyát tartalmazó csontkamrát is.





Ezzel a nyaralással csak egy szeletét láttuk ennek a gyönyörű vidéknek, az biztos, hogy többször is vissza fogunk térni, hogy felderítsük a többi természeti és építészeti szépséget, műemléket, múzeumot.  

Reméljük, adtunk néhány ötletet újabb utazás megtervezéséhez!

Élménybeszámolót készítette:
Horváth Márta és Krancz Gábor László