Exkluzív interjú Jandrasits Andrea WorldJumping mesteroktatóval

Mondanál néhány szót magadról? Mit érdemes tudni rólad?

Jandrasits Andrea vagyok, a legtöbben Jaja-ként ismernek talán. Ez a számomra kedves becenév még általános iskolás koromban ragadt rám a vezetéknevemből, és azóta valahogy így maradt. De nem bánom. Klisé lehet, de tényleg az egész eddigi életem a sport, a mozgás,  az egészséges életmód, a fitnesz és mai napra már a wellness pillérein alapul. 5 évesen kezdtem táncolni. Modern táncot, dzsesszbalettet, mazsorettet tanultam Kőszegen Füle Magdolnánál, később pedig ő, illetve Bánhegyi Attila lettek a kötélugró edzőim. A hatalmas mozgásigényemnek jót tett, amikor a tánc mellett ugrókötelezni kezdtem. Beleszerettem a kreatív, fejlesztő mozgásba, fantasztikus közösség alakult. Az általános iskolás és a gimnazista éveimet is végig kísérte a kötélugrás. A kőszegi négyessel 2000 és 2009 között versenyeztünk. 2001-ben elsők lettünk az Eb-n, ezt további két aranyérem követte; 2004-ben Ausztráliából világbajnoki ezüstéremmel jöttünk haza. Egyéniben 2006-ban Torontóban értem el a legnagyobb sikeremet: a kanadai nyílt bajnokságon aranyérmes lettem. Ma már nem versenyzek, de továbbra is a kötélugró család tagja vagyok. Jelenleg főállásban a bükfürdői gyógy- és élménycentrumban dolgozom fürdőszolgáltatási műszakvezetőként és szaunavezetőként. Természetesen ha tehetem, akkor szauna felöntéseket is szívesen tartok a mai napig. Emellett óraadó vagyok Szombathelyen az egyetemen, és egy nagyon izgalmas sportágnak a WorldJumpingnak vagyok mesteroktatója.
 

Miért kezdtél el WorldJumping trénerként dolgozni? Hogyan találtál erre a sportra?

A kötélugrásból adódóan - és mert amúgy is energikus ember vagyok - szerelem volt első látásra, vagyis ugrásra. Egyik legkedvesebb barátnőm és későbbi oktató társam Süle Lilla ajánlására próbáltam ki a trambulinos mozgásformát, ami olyannyira megtetszett, hogy később aztán saját mozgásprogramot és oktatási rendszert dolgoztunk ki. Aerobik edző is vagyok. Ezt, illetve a kötélugró és táncos múltamat összegyúrva azt hiszem egy igazán tartalmas mozgásanyagot hoztunk létre.
 

Milyen előnyei vannak a WorldJumpingnek az egészségre és a testmozgásra nézve?

Ez egy eredeti licencprogram és egy csúcstermék, amely orvosi kutatásokon és gyakorlati tapasztalatokon alapul. A program egésze teljes mértékben kondicionálja az emberi testet. Maga a program nem csupán a trambulinon végzett véletlenszerű ugrándozás, hanem magas szinten koordinált és kidolgozott gyakorlatok rendszere. Ideális sport a test alakformáláshoz és számtalan egyedi előnyt rejt. Egészségügyi szempontból az egész emberi testre jótékony hatással van, ezért a kiemelten hatékony mozgástevékenységek közé sorolhatjuk. Fokozza az izomzat tónusát, kíméli a hátgerincet és az ízületi rendszert, biztonságos és vidám csoportos mozgásforma, növeli a tüdő vitál kapacitását, fokozza az anyagcserét. Szintén fokozza a nyugalmi anyagcserét, ezért több órával edzés után is történik zsírégetés a szervezetben. Hatékonyan hat a fenék, a has, a derék, a csípő, a comb formálásába. Fejleszti a koordinációt és a stabilitást.
 

Hogyan lehet a WorldJumpinget biztonságosan gyakorolni, és milyen tanácsokat adnál az újonnan kezdőknek?

Akik első alkalommal jönnek edzésre, velük minden esetben átbeszéljük a trambulin helyes használatát és a gyakorlatok kivitelezését. Itt is – mint minden más edzésen – tudnia kell az edzőnek, hogy a vendég milyen fizikai állapotban van, van-e esetleg olyan egészségügyi tényező, ami befolyásolhatja az edzés minőségét. Az újonnan érkezőknek azt tanácsolnám, hogy ha tehetik járjanak rendszeresen, akár heti több alkalommal. Elkezdeni szinte edzettségi állapottól függetlenül lehet, hiszen több típusú és intenzitású óra is létezik, így mindenki megtalálja benne a kihívást. Itt Szombathelyen is egy szuper „Jumpingos csapat” alakult ki. Nagyon jól összehangolódtunk, így a vendégek és mi edzők is imádunk edzésre menni. Szombathelyen a ProGym Fitness-ben van lehetőség ilyen típusú edzésre járni. Illés Liliána (Lili) és jómagam tartjuk az órákat.
 

Milyen szerepet játszik a motiváció az edzések során, és hogyan motiválod az ügyfeleket a kitartó gyakorlásra?

Minden edzésből igyekszünk kihozni a maximumot. Ebben a hangulatos zenék és változatos gyakorlatok is kiemelt szerepet játszanak. Természetesen az edző személye is nagyon fontos, én például majdnem végig beszélek, kiabálok és dicsérek. Mivel csoportos mozgásformáról van szó, az egész edzés hangulata, maga a légkör is baromira motiváló, a csajok is húzzák egymást előre.

Milyen korosztályoknak megfelelő ez a sport?

Ez igazából minden korosztály számára ajánlott, mert létezik gyermek program ugyanúgy, ahogy senior program is.
 

Hogyan tud valaki előre lepni a WorldJumpingben, és milyen kihívásokkal kell szembenézniük a haladóknak?

A kezdetben kicsit bizonytalanabb mozgást és gyakorlat kivitelezést pár alkalom után felváltja a magabiztosság és az abszolút élvezet. Azt hiszem ez akkor jön el, amikor a vendégek már nem a helyes testtartásra, és kivitelezésre fókuszálnak – hiszen az már berögzült- hanem átadják magukat a felszabadult mozgásnak és a zenének, és ahogy mi szoktuk mondani „zúznak” a trambulinon. Minden edzés, minden alkalom egy kihívás… először is miután fáradtan hazaérsz a munkából és leheveredsz kicsit a kanapéra, újra fel kell öltözni, és elindulni edzésre, ha esik, ha fúj. De csak elindulni nehéz néha, a többi jön magától. 
 

Milyen lehetőségek vannak  WorldJumping trénerként való fejlődésre és karrierépítésre?

Mikor valaki edzőképzésre jelentkezik hozzánk, akkor első lépésben WORLD JUMPING BASIC képzésre van lehetősége. Fontos, hogy olyanok jelentkezhetnek, akiknek van szakmai tapasztalatuk,  rendelkeznek csoportos fitnesz oktatói vizsgával. Ezen a képzésen kizárólag a trambulin mozgásanyagával foglalkozunk. Az edzéstartáshoz szükséges anatómiai és élettani tudással tehát már jelentkezéskor rendelkezni kell. A Basic képzés elvégzése után van lehetőség több továbbképzésre is. Van például gyermek, senior, táncos képzésünk is, de mindennek az alapja a basic képzés. Egy edző fejlődését és sikerét legtisztábban a vendégköre tükrözi vissza szerintem. Emellett a legkiválóbb trénereket hazai és külföldi fitnesz eseményekre is beválogatjuk, ami szintén hatalmas elismerés számukra. Én személy szerint edzőket nem csupán itthon, de szinte az egész világon képzek. Mesteroktatóként megfordultam például Izraelben, Dél-Koreában, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában, Olaszországban, Németországban, Dániában… A képzések számomra is kihívást jelentenek. Akár németül akár angolul oktatok, igyekszem mindig 100%-ot nyújtani, hogy a résztvevők a lehető legelégedettebbek legyenek, és vigyék World Jumping jóhírét. 

Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kíván a továbbiakban is a Szakmai Elit csapata!