Interjú Horváth-Pálmai Petrával, a Canis Cara együttes reggae énekesnőjével

Mi volt az első kapcsolatod a zenével?

Anyukám elmondása szerint már óvodás koromban kiálltam a család elé az éneklést imitálva. Mikor vége lett egy filmnek és hosszan, percekig futott a stáblista, én az alatta szóló dalokat adtam elő mondjuk egy „fésűbe” énekelve. Az általános iskolában énekkaros voltam, de nem tűntem ki egyáltalán és nem is igazán szerettem. A középiskolában nem foglalkoztam az énekléssel, viszont nagyon szerettem zenét hallgatni.
 
Középiskolásként milyen koncertekre, eseményekre jártál a legszívesebben?

A középiskolában nem foglalkoztam az énekléssel, viszont nagyon szerettem zenét hallgatni. Életem első moziélménye édesapámmal a Michael Jackson – Moonwalker című filmje volt. Körülbelül 4-5 éves lehettem. Az ő zenéje nagyon sokáig kísért, még a mai napig is van egy „Best of” album a telefonom lejátszási listájában. Ugyanígy vagyok például a Queen együttessel is, amit a mai napig hallgatok. Apukám is nagyon szeretett zenét hallgatni, fiatal korában ő „keverte” a zenéket lemezekről és szalagos magnóról bulikban (pl. KIOSZ, Pásztor Vendéglő), illetve kapcsolatban volt a Lord együttessel is (műszaki és “road” emberként). Azt hiszem, hogy az ő zeneszeretete és a rengeteg lemeze is nagy hatással volt rám.
Nagy volt az érdeklődésed a zene iránt, de mikor kezdtél el ténylegesen énekelni?

Az első „éneklés-élményem” kb. egy 15 évvel ezelőtti balatoni táborban történt, mikor is a Galaxy Akrobatikus Rock and Roll SE táborában a kezembe nyomta Molnár Nóra vezető/edző a mikrofont egy esti karaoke során. Onnan kezdtem el az énekléssel foglalkozni, mert tetszett, hogy a karaoke által magam is előadhattam a kedvenc dalaimat. Pár év múlva szintén Nóri üzemeltetett egy kis karaoke bárt Szombathelyen, ahol besegítettem a pultban is és a mikrofon mögött is. A vendégek jöttek, kérték a dalokat, én pedig a háttérben „támogattam” őket a hangommal. Aztán az üres órákban kerestem az újabb és újabb dalokat, amiket aztán megtanultam elénekelni, ezzel magamat és később másokat is szórakoztatva.

Mennyire szólsz bele a Canis Cara dalainak mondanivalójába/témájába?

2018. év végen keresett meg Pásztorházi György, hogy volna-e kedvem kipróbálni magam vokalistaként a Canis Cara együttesben, melynek ő az alapítója és vezetője. Elhívott egy koncertre majd egy próbájukra és innen indult a pályafutásom a zenekarral. 2019. januárjától elkezdtem megtanulni a dalok vokálját és februárban már színpadra léptem a zenekarral a Jam Music Öröm a Zene nevű tehetségkutatón. Ebben az évben több helyen volt koncertünk és felléptünk Cegléden is a Ladánybene 27 által minden évben szervezett 4 napos Reggae Camp fesztiválon is, ami Magyarországon kiemelkedő esemény a reggae stílust kedvelők körében.
Közben várandós lettem és 2019. decemberében megszületett a kisfiam. A szülést követően viszonylag hamar visszaálltam énekelni, de a covid közbeszólt. Fellépések nem voltak, de mi próbáltunk. Közben történtek tagi változások a zenekarban és úgy alakult, hogy én lettem az énekesnő. Újra „hangoltuk” és újra tanultam a dalokat, illetve elkezdtünk feldolgozásokat tanulni a legnagyobbaktól (Bob Marley, Clinton Fearon, stb.). Aztán 2021-től újraindultak az események, voltak fellépések, koncertek. Az egyik kedvenc a Kissomlyón rendezett 2 napos „Rákfesztivál”. 2021 és 2022 nyarán is meghívtak minket. Mindig remek a hangulat, az emberek, a közösség. Tábortűz, bográcsos főzés, sátorozás, igazi „szabadság” érzést nyújt az érkezőknek a bánya és környéke.
 
Rendszeresen hívnak minket a Végállomásba koncertezni, második évben fogunk játszani a Herényi Virágúton, illetve a Bohém Szombathely adott már többször is otthont a saját szervezésű reggae estéinknek. Mindemellett több dalt is rögzítettünk stúdióban profi környezetben, szakemberek segítségével, melyekhez aztán videoklipet is forgattunk, vagy épp a nyári fellépésekből lett hozzá összevágva képes anyag. Egy másik vonala az éneklésnek, mikor Pásztorházi Gyurival ketten lépünk fel kisebb eseményeken. Ilyen volt például a Séi Gyerkőc Fesztivál vagy a Herényiek Háza által szervezett Szent Márton napi program. Ilyenkor Gyuri gitáros kíséretével Canis Cara dalokat és régi, mindenki által ismert nótákat szólaltatunk meg együtt. (Pl.: Hernádi Judit, Kimnowak, stb.)
  Ezeket a fellépéseket is szeretem, teljesen más, mint mikor egy egész zenekar van mögöttem. A jövőben szeretnék minél több fellépésre eljutni a fiúkkal, hogy minél több emberhez eljusson a zenénk és az a pozitív életszemlélet, amelyet a dalaink, illetve maga a reggae közvetít.

Véleményed szerint mi számít ma igényes zenének?

A zenekarral kapcsolatban az alapító, Pásztorházi György gondolatait osztom meg:

Én ezt a kérdést a szerző és a zenész motivációja felől közelíteném. Egyrészt a zenészben meg kell legyen az igény arra, hogy kifejezze magát, átadjon valamit a gondolataiból, érzéseiből. Másrészt ha ez párosul azzal, hogy eltalálja a hangszerelésben, előadásmódban, hogy mi az, ami ehhez pont elég, akkor azt nevezem én igényes zenének. Ez az alkotó folyamat lehet nagyon rövid, pár óra, vagy évekig is eltarthat. Ez kiszámíthatatlan. Ezzel szemben nekem az igénytelenséget az jelenti, ha kiszámítható módon, másolt elemekből készülnek a dalok. Az már nem igényes munka, hanem futószalagos gyártás. 

Melyik kritika érint érzékenyebben a közönségé vagy a szakmáé?

Mindkét oldal véleményére kíváncsiak vagyunk és örülünk is minden visszajelzésnek. A közönség véleménye egyértelműen fontosabb, mert ha úgy látjuk, hogy az nagyrészt egyezik a saját elképzelésünkkel, akkor az megerősít és megyünk tovább azon az úton. Volt viszont olyan eset is, hogy egy dalnál éreztünk, hogy a szövegvilága kilóg a sorból. Ennek ellenére a zenei témát szerettük játszani. Aztán a közönségtől is hallottuk, hogy ők is érzik ezt a különbözőséget, ezért egyből kivettük a műsorból, nem gondolkoztunk sokat. Ezekre a visszajelzésekre, akár negatív, akár pozitív nagyon odafigyelünk. A szakma véleménye ehhez képest sokkal sterilebb, ami inkább az előadásmódot, zenei tudást érinti. Ezt viszont adottságként kezeljük. Ilyenek vagyunk, ennyit tudunk, ebből hozzuk ki, amit lehet. Ezen nem akarunk szakmai szempontok szerint változtatni, mert a hangulat átadása és az őszinteség közvetítése a célunk.
 
Kit tartotok a célközönségeteknek, kinek szólnak a Canis Cara dalai?

Sokszor emlegetjük egymás között, hogy a jó reggae zene az minden korosztálynak szól. Gyerekek és idősek mind találhatnak benne olyan tartalmat, ami megtetszik, amire jól esik lötyögni, lazulni. A mai világban különösen nagy szüksége van mindenkinek a céltalan kikapcsolódásra. Túl sok minden lett célirányos, akarat által vezérelt, gyakran erőszakos. Aki nem ezt keresi, az a mi célközönségünk. Kortól, érdeklődéstől, bőrszíntől függetlenül.

Ha jövő héten a világon bárhol szabadon adhatnál koncertet, hol tennéd meg?

Elsőre az a reggae fesztivál ugrik be, amit egy óceánjáró hajón rendeznek a Karib-tengeri térségből indulva. Zenélnénk egy jót kint a napsütésben, egy medence mellett a fedélzeten.
Eddigi pályafutásod alatt mire vagy a legbüszkébb? Mi a nagy álom, ami még megvalósításra vár?

Büszkék vagyunk rá, hogy a helyi koncert szervezők rendszeresen hívnak minket. Büszkék vagyunk arra is, hogy néhány természetbarát és környezetvédő kezdeményezés is megtalál minket, ha zenei programmal kell kiegészíteni egy rendezvényt. Büszkék vagyunk a zenekarban jelenleg és régebben játszó emberek bizalmára, a közös munkára. Ezek között nincs elsődleges, ezekre mind büszkék vagyunk. Van-e nagy álom, ami még megvalósításra vár? Nincsenek nagy céljaink. Tesszük a dolgunkat, kicsiben, lépésenként. Forward ever, backward never.”
 
Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kíván a továbbiakban is a Szakmai Elit csapata!