Főoldal - Exkluzív interjú - Podcast - Exkluzív interjú D. Wéber Veronika szertartásvezető és szerelemnagykövettel WERA Love World
Exkluzív interjú D. Wéber Veronika szertartásvezető és szerelemnagykövettel WERA Love World
Mi inspirált arra, hogy szertartásvezetővé válj és a szerelemnagykövet szerepét vállald a WERA Love World keretein belül?
Eleinte rendezvény-, és esküvőszervezőként tevékenykedtem, aztán férjhez mentem és két kisfiú Anyukája lettem. Így, már családanyaként kerestem az utam és magához hívott ez a csoda szakma: a szertartásvezetés. Ami mára hivatásommá vált -ugye milyen szép is a magyar nyelv- mondja WERA.
Az elmúlt hét évben körülbelül háromszáz esküvői szertartást vezettem, hatszáz boldogító igenért feleltem. Minisztertől-büntetett előéletű gazdasági csalóig mindenféle emberrel végig jártam az utat a jegyességtől a házasságkötésig. Volt szerencsém ezekből a házasságokból megszületett szerelem gyümölcsöket életük első ünnepén, a névadójukon köszönteni. Valamint a házaspárok egy-egy mérföldkövét -a házassági évfordulóját-, gyermekeikkel, unokáikkal együtt ünnepelni. Ennél nagyobb kitüntetés, hogy a családok életében ilyen fontos szerepet töltök be, nem kell nekem.
Miután megtapasztaltam a szerelem ünnepek csodáját, a saját bőrömön keresztül is érzékeltem ennek az útnak a felelősségét, később a családalapítás után pedig nehézségeit. Volt egy olyan szertartásom, ami után a menyasszony papája elmesélte a család összes házassági történetét és büszkén újságolta, hogy a mamával már hatvanhárom éve házasok és boldogok. Ez indított el az úton. Arra tettem fel az életemet, hogy keressem, kutassam a hosszú és boldog, elkötelezett párkapcsolatok mibenlétét és segítsek a párkapcsolatban élőknek a szürke hétköznapokat és az élet kihívásait felülírni, hogy boldog, kiegyensúlyozott szövetségben létezhessenek.
Bármi is történik, az értünk van és minket szolgál, hiszen a múlt kihívásai a jelenem legnagyobb tanító mesterei. Rengeteg mindent meg kell tanulni és még kell tapasztalni, hiszen az út nem ért véget.
Fotó: Maklári-Tót Attila
Milyen módon határoznád meg a WERA Love World küldetését és céljait?
A családi ünnepek szertartásvezetőjeként abban segítek, hogy ünneplőbe öltöztessük az élet legszebb pillanatait. Kiváltság számomra az a több száz szertartás, amit vezethettem és boldogító igen, amiért feleltem. Szeretem felhelyezni a koronát a szerelmekre, mert ezeken az alkalmakon a szerelem által rendezett legkülönlegesebb love storykat mesélhetem el a Nagy Napon. Változatos, varázslatos, imádom.
Ez az út azonban csak a kezdet, hiszen, szerelemnagykövetként a szerelmet képviselem és a felelősségem nagy. Mivel ebben a gőzerővel zakatoló világban élünk, ahol rengeteg kihívással kell szembe nézzünk, nehéz megtalálnunk a belső középpontunkat és a családi békénket. Azt a helyet és hátországot felépíteni, ahonnét jó kilépni küzdeni a világ viszontagságaival és ahová jó visszatérni megpihenni, feltöltődni. Segítő ember vagyok, szolgáltatok. Szeretnék lenni az a segítő jobb a szerelmesek életében, akire számíthatnak a rögös úton is. Mert hiszek abban, hogy a házasság döntés.
Fotó: internet
Milyen egyedi személyes tapasztalatok vagy meggyőződések motiválnak a szerelem és a kapcsolatok terén végzett munkádban?
A családtámogatási ellátások megjelenésével egyre többen kötnek biznisz házasságot, ami valljuk be hosszú távon óriási károkat tud okozni felnőttben, gyermekben, leendő szociális hálónkban egyaránt. Mivel én az igaz szerelmet szolgálom, ezért azoknak segítek, akik készek egy ember mellett leélni életüket, akivel sorsukat egyesítik, akivel a mindennapjaikat megosztják. Akkor is ha minden jó és akkor is, ha kihívásokkal kell szembenézni.
Fotó: Katona Jennifer
Milyen jellegű szertartásokat vezetsz, és miben különböznek ezek a hagyományos esküvői ceremóniáktól?
A hangulatot illetően képzelj el egy érzelmi hullámvasutat, amire ha felülsz egyik pillanatban fülig fog érni a szád, a másikban viszont csordultig telik a szíved szeretettel, néha patakokban folynak majd az örömkönnyeid, máskor pedig hangosan nevetsz fel. Ez az alapvető dinamika, hiszen míg egy motivációs előadó vagy egy humorista az adott érzést a tetőfokáig tolja, addig én nem tehetem meg ugyan ezt. Mert ha túlságosan sokat sírnak az a fotón és a videón úgy tűnhet, hogy temetésen jártak, annyit itatták az egereket. Ha viszont túlságosan vicces, akkor gondolhatják, hogy a Showder Klubban jártak.
Eltérőek a szertartásaim, mert van, ahol kifejezetten kérik, hogy meséljem részletgazdagon a személyes történetet, van, ahol csak érintőlegesen szeretnék viszont hallani. Van, akinek fontos a rituálé, az egyesítő ceremónia, másoknak pedig kifejezetten nehéz fogadalmat mondani. Fontos a vallási hovatartozást tudni, hogy mennyire lehetek spirituális. Vannak nagyon határozott elképzeléssel rendelkezők, másokat pedig vezeti kell az úton. Persze mikor politikai elöljáró áll előtted, akkor ott mindenkinek is meg kell felelned. De azt gondolom, hogy nagyon jó alkalmazkodó vagyok, a hátam mögött sok év tapasztalattal és megoldott kihívással. Az út mindenkinél más és ezt nagyon szeretem. A világ különböző sarkaiban jártam már esküvői szertartásokon. Mindig tanulok, tapasztalok a különbözőségeinkből, ettől izgalmas számomra a mai napig.
Fotó: Vámos Csaba
Hogyan kommunikálsz a párokkal az esküvő napján az elvárásokról és az ütemtervről?
Mindenki azt gondolja, hogy a mi munkánk nem is munka, hanem egy jó buli. Hogy a szertartásra szép ruhában, kisminkelve, frizurával érkezem és elmondok egy sablon szöveget. Hát nem. Nem csak ennyi van benne. Hanem a párokkal való közös munka, amit az esküvő előtt általában egy évvel elkezdünk már. Ez többszöri személyes,- vagy online egyeztetést igényel. Kitöltetek velük egy kapcsolati leltárt, felteszek nekik millió egy kérdést, kifaggatom őket a love storyjukról. Egyeztetünk hangulatról, hosszúságról, hangosításról, ültetésről, bevonulásról, eszközökről, kiválasztjuk a nekik tetsző elemeket, elkészítem a forgatókönyvet és megírom a beszédet, a fogadalmat és a szülőköszöntőt. Javaslok beszerzési forrásokat, szolgáltatókat és mindent, amire szükségük lehet. Ott a nagy napon pedig már általában mindenki tudja a dolgát, mert volt egy évünk felkészülni rá. A szertartás előtt mindig azt kérem tőlük, hogy itt már engedjék meg maguknak, hogy hátra dőlve élvezik a saját filmjüket, amit ők rendeztek. Én, illetve mi, a szolgáltatókkal pedig megvalósítjuk mindazt, amit elképzeltek. Egyébként imádom az esküvő napját és izgatottan készülök rájuk. A családom már nem annyira szereti, hiszen ilyenkor nagy a nyomás rajtam és az elvárás saját magammal szemben. De amint véget ér a ceremónia, magamba szívom az összes örömpillanatot és feltöltekezve haladok tovább.
Fotó: Dégi Attila
Milyen szerepet játszik a szertartások tervezésében és lebonyolításában a hagyományok és az egyéni preferenciák egyensúlya?
Alapvetően, aki ma esküvői szertartásvezetőt választ, az modernebb műfajt is választ. De míg a vőfély – ceremóniamester között éles a határ, addig anyakönyvvezető – szertartásvezető között nem annyira. A rossz nyelvek kamu anyakönyvvezetőknek hívnak bennünket, ami azért van, mert a családtámogatási ellátások megjelenésével felütötték fejüket a biznisz házasságok. Azok, amelyek bizonyos anyagi megfontolásból kerülnek rögzítésre a hivatalban és a nyári lakodalomra már nem hívhatják ki újra az anyakönyvvezetőt. Ezért felkérik a szertartásvezetőt, hogy játssza el a helyi Mrs. Önkormányzatot és tegyen úgy, „mintha” itt és most jönne létre a házasságkötés.
Az én párjaimnak az a fontos, hogy különleges, szórakoztató és az ő személyiségükre szabott ceremóniát hozzunk létre. Olyat, amiben jól érzik magukat és nem az Anyukájuk vagy a Joli néni véleményére adva szervezkednek. Nagyon fontosak a hozott mintáik, a hagyományaik, a szokásaik. Nyilván megvillantom az aktuális nemzetközi trendeket, mint javaslat. Fel lehet húzni az egészet egy általuk szeretett tematikára is. De az igazi, egyedi, megismételhetetlen és utánozhatatlan abból születik, ha pontosan olyan lesz a szertartás, és maga az esküvő is, mint maga a pár: önazonos.
Fotó: Fénypont
Milyen kihívásokkal kell szembenézned a szertartásvezetői szerepben, és hogyan kezeled ezeket a helyzeteket?
Legfrissebb történésekkel tudom bemutatni, hogy mekkora felelősségünk van nekünk, szertartásvezetőknek nem csupán a nagy napon. Hiszen az esküvő ceremónia egyszeri és megismételhetetlen alkalom. Az a varázslatos fél óra, ahol elhangzik a mindent megváltoztató boldogító igen. Az az igen, ami egy család jövőjét befolyásolja, és kezdő pillanatként bekerül az új család történelem könyvébe.
Az elmúlt hétvégén két olyan kihívással is találkozhattam, amik -hála Istennek, teszi hozzá WERA -, nem minden naposak. Mindkét esetben a Menyasszonnyal történt meg az eset. Az egyik párosnál az esküvő előtt két héttel úgy döntöttek a szülei, hogy különválnak. Még a ceremóniára is külön érkeztek. Gondolhatod, hogy milyen nehéz helyzet volt, hiszen ülőhelyet is egymás mellé kaptak és volt szülőköszöntőnk is. Nem is beszélve a másik aráról, akinek az Édesapja az esküvő előtt öt héttel hunyt el. Ezek kiszámíthatatlan történések.
Természetesen a természeti tényezők, az időjárás viszontagságai, a megfelelő hangosítás, zeneválasztás, a szolgáltatói csapat többi tagja, a sikeres csapatmunka, az ifjú pár aznapi hangulata, betegségei, állapota és a vendégek is befolyásolják nagyban a napot. De az előbbi eseteket bemutatva azt gondolom, ezek azok a tényezők, amiket ki lehet küszöbölni és meg lehet oldani. A fenti példákkal élve sajnos itt már kész tények elé vagyok állítva, amiket proaktívan ott és akkor a helyén kell tudni kezelni. Én ebben vagyok a párok legnagyobb támasza.
Bár mondták már többen is, hogy jó a kapcsolatom az Égiekkel. Nem is csoda, hiszen minden szertartásom azzal kezdem, hogy az Égre nézve kérem Apukámat: legyen Velem és segítse az itt történteket.
Fotó: Lengyel Balázs
Hogyan segíthet a szerelem és az egymás iránti tisztelet megőrizni és erősíteni egy kapcsolatot az idő múlásával?
A házasság egy döntés. Tudom, a mai fogyasztói társadalomban nem dívi megszerelni a kapcsolatot, egyszerűbb lecserélni. Én másban hiszek, hiszen ezért lettem házassági tanácsadó. Feleségként, családanyaként a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a párkapcsolatnak napról-napra változik a dinamikája. Vannak könnyebb és nehezebb napok. A legnagyobb szükségünk a tudatosságra van, mert emberek vagyunk és hibázhatunk. Előfordulhatnak az életünkben olyan nehézségek, kihívások, helyzetek, amikben néha megbotlunk. Viszont, ha a botlókövekből lépcsőket építünk, akkor ezek a lépcsőfokok jelentőségteljes mérföldkövekhez vezethetnek bennünket és erősebbé, szorosabbá válhat ezáltal a kapcsolatunk.
Fotó: Bencze Zoltán
Milyen szerepet játszik a szertartásvezető a párok életében? Milyen hozzáadott értékkel tudja támogatni a házasságot?
Jegyespárok keresnek fel, akik már meghozták a döntést, miszerint házasságot szeretnének kötni. Kitűzték a nagy napot, amikor eggyé akarnak válni. Amikor egybekelnek, szövetségre lépnek és már nem egyedül, hanem együtt, egy csapatban járják tovább az utat. Ennek az útnak az első lépéseinél vagyok ott, az oltárnál. Mekkora a szerepem és felelősségem elkísérni őket ezen az úton és átengedni a kapun? Szerintem nagy. Felelősségben mindenképp. És itt nem csak arról van szó, hogy felelősséget vállalok több száz ember előtt azért, amit mondok és ahogy mondom. Hanem arról, hogy a remegő lábú arák és a megszeppent tekintetű vőlegények kezét fogva olyan felelősségteljes érzéseket és gondolatokat kell tudnom közvetíteni, amelyek egyfajta „receptként” is szolgálhatnak majd számukra a hosszú és boldog házasságuk során. Ezért is képeztem magam tovább házassági tanácsadónak.
Fotó: Ungi Dániel
Milyen tanácsokat adnál azoknak a pároknak, akik még csak most kezdik az esküvőjük tervezését?
Fantasztikus időszakban vannak azok a szerencsések, akik most készülnek egybe kelni. Fontos, hogy tudatosan álljatok az esküvő szervezéséhez. Hozzatok közös döntéseket, legyen meghatározva, hogy kinek-mi fontos, ki-mit vállal. Bár általában a Menyasszonyok jobban kiveszik a részüket a szervezésben, de nem kell, hogy mindenhol így legyen. A lényeg, hogy tudatosan tervezzetek, szervezzetek és mindig meglegyen a kecske-káposzta aránya.
Hiszen ketten keltek egybe és mindenkinek megvan a saját szerepe, családi csomagja, amivel számolni kell. A jegyesoktatás manapság nem annyira népszerű, de ez a folyamat egy szuper házasságra felkészítő tréninggel is felérhet. Hiszen a kompromisszumok megkötésénél, a szerepvállalásokban, megmutatkozik a kapcsolat dinamikája. Ami majd a házasságban is fontos lesz.
A sikeres esküvő hozzávalói az igaz szerelem, az önazonos választások, a jól együttműködő szolgáltatói csapat, szuper násznép és a támogató hátország. Ha ez megvan, minden megvan és lesz egy feledhetetlen esküvőtök. Ami lehet, hogy csak egy nap az életben. De a Tiétek.
Fotó: Katona Jennifer
Milyen tervek és álmok vezérlik a jövőben a WERA Love World a szertartásvezetés terén?
Alapvetően újságírónak készültem, így lettem kommunikáció szakos bölcsész és művelődésszervező. A legnagyobbaktól tanulhattam. Többek között megboldogult Dr. Győrffy Miklóstól (†), a rádiós és televíziós műsorvezetés atyjától, aki 1993-ban az alapítója volt hazánk első kommunikációs tanszékének, a Kodolányi János Főiskolán. Virágh Ildikótól, D. Kiss Csabától, vagy a mai kortárs költészet egyik oszlopos tagjától, Csitáry-Hock Tamástól. Dolgoztam napilapnál és rádiónál. Azonban a média világa nem volt túl vonzó számomra, ezért a rendezvényszervezésben találtam meg önmagam. Aztán a gyerekek születésétől újra kalibráltam a „munka” fogalmát. Azzal szerettem volna foglalkozni, amit szeretek is csinálni és amit család mellett tudok is vállalni. Mindebben a Férjem a legnagyobb támaszom, aki nélkül nem lenne WERA Love és ma nem tarthatnék itt. Valamint a nagyszülők, akik olykor-olykor vigyáznak a fiúkra, amíg mi járjuk az országot és a világot. Az elmúlt hét évben folyamatosan képeztem magam, mert a fejlődésben és az innovációban és a megújulásban, folyamatos változásban hiszek. Ezen az úton sosincs megállás. A jövőbeni terveim között szerepel a szertartásvezetés csúcsra járatása és a párkapcsolati coaching elindítása.
Fotó: Maklári-Tót Attila
Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kíván a továbbiakban is a Szakmai Elit csapata!